Hírek

Göcsej parkot avattak az Én parkomban Nagylengyelben
2020.10.19

Saját forrásból készült a 23 göcseji települést jelképező, címeres névtáblával ellátott faoszlop, mely az egymáshoz való elhelyezkedésük alapján kerültek kialakítva a szombaton felavatott Göcsej Parkban. Idén a Göcseji Dombérozó programjait is átrajzolta a koronavírus. A szervezők egy napba sűrítették, azt a rengeteg élményt, amit máskor tíz nap alatt ismerhettek meg a Göcsejbe látogatók. Nagylengyelben 2013-ban pályázati forrásból létesült az Én parkom, amelyben idén tavasszal helyet kapott a Göcsej településeit bemutató park.


– Ez a park egy apró morzsája az igazi Göcsejnek. A 23 települést jelképező faoszlopok oly módon kerültek elhelyezésre, ahogy a valóságban, térképen is láthatjuk, teljesen méretarányosan, égtájnak megfelelően, ahogy összekötik őket az utak – mondta köszöntőjében Scheiber Ildikó Nagylengyel polgármestere.

 

Hozzátette, hogy Sümegi László ötletéből kiindulva, a településekre jellemző értékekkel szeretnénk kiegészíteni a közeljövőben az oszlopokat. Így Nagylengyel oszlopa mellett már látható egy mini olaj fúrótorony, ami a település egyik értékét, helyi olajmezőt jelképezi.

 

A Göcsej park átadóján Pácsonyi Imre, a Zala megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy ébresztőt kell fújni, hogy megőrizzük a zalai falvakat, vele együtt a térség hagyományait és értékeit.

 

Magai Ágota a Dombérozó főszervezője és ötletgazdája a 2016-ban indult program lényegét foglalta össze, melyben kiemelte, hogy nagyon sok tennivalójuk van még, hogy folyamatos jelenléttel, minél több oldalát megmutathassák az Aranyló Göcsejnek.

 

A hivatalos program végén a települések képviselői a saját oszlopuk mellé állva vették birtokba a Göcsej parkot.

 

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Antal Lívia

vissza...