Hírek

Kihirdették az idei Göcseji Harci Túra eredményét
2020.10.08

Kis túlzással a legrátermettebb túlélők vehették át az elismeréseket szerdán délután a megyeházán, ahol az idei Göcsej Harci Túra eredményhirdetését tartották. A díjakat dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott adta át, a Zala Megyei Önkormányzat képviseletében Pácsonyi Imre, a közgyűlés alelnöke gratulált a győzteseknek.


A középiskolás diákoknak tizenharmadik alkalommal meghirdetett honvédelmi és polgári védelmi témájú vetélkedő forgatókönyve szerint – igazodva a jelen problémájához – az emberiséget sújtó járvány miatt maroknyian maradtak életben, ők pedig fogytán lévén az élelemnek, víznek kitörtek az izolációs sátorból, hogy eljussanak „a menedékhez”, ahhoz a helyhez, ahol a további élet feltételei biztosítottak. Ez a feladat várt a négyfős (két fiú, két lány alkotta) csapatokra a két héttel ezelőtti versenyen. A kilenc iskolából érkezett diákok 14 állomáson próbálhatták ki képességeiket, ügyességüket, erejüket, összehangoltságukat.

 

A szerdai díjátadáson dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke köszöntőjében Szent-Györgyi Alberttől idézve úgy fogalmazott: a sport, a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre.

 

Az összesített eredmény alapján a nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Technikum 2. számú csapata végzett az élen. A rendészeti ágazaton tanuló 11-es Kiss Ármin, Levák Bence, Bánhegyi Dorina Gerda, valamint a 13-as Bánhegyi Beatrix Judit felkészítő tanára Csermák Tamás volt. A győzelem azt is jelenti, hogy a Zsigmondy kvartettje vehet részt a Haditorna verseny országos döntőjén, amit jövő tavasszal rendeznek meg. A második helyet az egerszegi Ganz technikum 1. számú csapata szerezte meg, harmadik helyen a keszthelyi Asbóth Sándor Technikum csapata végzett.

 

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Zala Megyei Kormányhivatal

vissza...